Helyszínek

Kőszegi Városi Múzeum (Tábornokház - Hősök tornya)


 

Kőszeg azon ritka városok közé tartozik, amelyek középkori városfala még áll, városszerkezete nemigen változott. E több száz éves városfal részét képezte az egykori Árpád-kori déli kapu, melynek helyén az 1932-ben épített Hősök Tornya, a város jelképe áll, mellette található a Tábornokház, mely ma a Városi Múzeum központi épülete.

Az épület középkori és reneszánsz eredetét a kutatások egyértelműen igazolták. Részben az Alsó-kaputoronyhoz, részben a védőfolyosós városfalhoz épült az egykori – de ma is látható – gyilokjáró meghagyásával. 1563-1671 között e házban tartották istentiszteleteiket a templomukból kiszorított katolikusok. Az épületet a XVII. században Nádasdy (III.) Tamás vette meg, a város 1719-ben megvásárolta a Nádasdyaktól. Ettől kezdve szolgált szálláshelyéül az 1681-ben létrehozott lovas helyőrségnek és mindenkori parancsnokának. Innen ered a Tábornokház (Generalhaus) elnevezés.

Szombathelytől eltekintve a megyében egyedüliként Kőszegen alapított a város múzeumot, melynek helye a Tábornokház lett. Az épület 1932-ben történt rekonstrukciójakor - melyet Miske Kálmán, a múzeum alapítója vezetett - elvégzett feltárások és felújítások az épület múzeumi célra történő átalakítását célozták.

A Tábornokházhoz közvetlenül csatlakozó Hősök Tornya alatt érkezik a látogató a Jurisics térre. A torony az 1880-ban lebontott Alsókapu-torony helyén áll. A város vezetése 1930-ban határozta el egy, az 1532-es ostromban és egy, az I. világháborúban elesett kőszegi hősök emlékművének felállítását. A városvezetés egyhangúlag fogadta el a javaslatot, hogy az alsókapu helyére építendő Hősök Tornyával mindkét emlékmű megvalósítható.

Az 1932. május 28-ra külsőleg már elkészült eklektikus stílusú tornyot Horthy Miklós, Magyarország kormányzója avatta fel. Az ekkor összenyitott Tábornokház és Hősök Tornya 1933-tól működik múzeumi kiállítóhelyként. A 27 méter magas torony azonban nem csak kiállítóhelyként, hanem kilátóként is funkcionál. A toronyból csodálatos kilátás nyílik a városra és az azt övező hegyekre.