A kőszegi Trianoni kereszt felállításának története (1932–1936)

A kőszegi Trianoni kereszt felállításának története (1932–1936)

A történet meglehetősen furcsa, mégis érdekes, a vége pedig érthetetlen és szinte hihetetlen. A legfőbb kérdés: miért nem avatták fel 1936-ban hivatalosan a kőszegi Trianoni keresztet?

Az ötlet

Magát az eszmét egy újságlevelező – ma talán blogger lenne –, a Kőszeg és Vidéke hetilappal rendszeres kapcsolatban álló bizonyos Kotnyél vetette fel. Álnevét onnan vette, hogy kérve kéretlenül bele kotnyeleskedett a város közügyeibe. Hol kritizált, hol korholt, hol előrevivőnek gondolt ötleteket vetett fel. Eleinte ezek az írások majdnem rendszeresen helyet kaptak a lap hasábjain, egy idő után azonban a szerkesztő csak válaszaiban ismertette a felvetéseket. Arról hogy ki lehetett valójában az a bizonyos Kotnyél csak sejtéseink lehetnek. Leginkább az újsággal folyamatosan szoros kapcsolatot tartó Kőszegi Józsefre vagy dr. Fuchs (később Gyöngyös) Endrére gondolunk, a később ismertetettek alapján főként az utóbbira.

1932-ben az ostromévfordulós ünnepségek kapcsán jutott eszébe ez a megemlékezési forma.[1] A Trianoni békeszerződés által az elszakított magyarság után egyik leginkább sújtotta település Kőszeg volt, az emberi és az érzelmi mellett jelentős gazdasági veszteség is érte. E feletti gyászukat szerette volna ebben a műben megjelenítetni, mellette pedig, „mint egy hatalmas szálka beleérne még hatalmas elnyomóink szemébe is”. Pontos elképzeléseit nem ismerhettük meg, mert a szerkesztő csak a gondolati hátterét tette közzé. Alakját egyszerű vagy kettős kereszt formájában képzelte el, amely hármas halmon állva lényegében a magyar címer fő motívumát idézi fel. Költségeit minimálisnak vélte, mivel a keresztet magát tölgyfából gondolta elkészíttetni, de magasságát a lehető legnagyobbnak képzelte.[2]

Az újság részéről pozitív fogadtatásban részesült, ami egyúttal a város vezető közegeinek pozitív hozzáállását is jelentette, hiszen a szerkesztő Szabadváry Ferenc gyáros, aki  annak helyi vezetőjeként a kormánypártot is képviselte. A májusban felvetettekre a következő hónapban azt válaszolta az újabb kotnyeleskedésre, hogy dolgoznak rajta.[3] Júliusban állítólag a kereszt már készült és ekkor derült ki, hogy más városok is elfogadták az eszmét. Kiderült, hogy Kőszeg ötletgazda lett, bár már akkor tartottak attól, nehogy megelőzzék a várost a megvalósításban. Őszre, az ünnepi év záróeseményeként tervezték felavatását.[4]

Úgy tűnhet, hogy valójában még az előkészítéssel sem nem haladtak előre, hiszen a sajtóban konkrét időpontot, sőt még tervezett helyszínt sem tudtak megnevezni. Levéltári forrásból tudjuk, hogy a Fekete-kertnek nevezett területet képzelték el. A korábban Rudolf vagy Rezső nevet viselő tér az I. Ferenc József király és a Deák Ferenc utca (ma: Rákóczi F. és Munkácsi M. utca) torkolatában – ahol most a Felszabadulási emlékmű áll, a város egyik legforgalmasabb pontjaként kerülhetett szóba. A városi mérnöki hivatalában Szeybold Rezső főmérnök terveket készített, a teljes magassága 6,50 m, amelyből a kövekkel fedett földhányás hármas halom 2 m-t tett volna ki. Korábban nem szerepelt az elképzelésben a rajzon szereplő nyitott koronából kinyúló műkő keresztcsonk, ahogy a lábánál heverő letört kettős kereszt sem.[5]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Annak okát, hogy miért nem készült el mégsem nem közölték a nagyközönséggel. Az ostrom ünnepségek lezárásaként végül az Országos Revíziós Liga Kőszegi Osztályának megalakítását és a hozzá kapcsolt tiltakozó nagygyűlést (október 9.) választották.[6]  Valós okként azonban nem gondolhatunk másra, mint Kőszeg nehéz anyagi helyzetére. Az 1920-as években felhalmozott hatalmas adósságokat a gazdasági válság következtében nem tudták törleszteni. Felfüggesztették a város önkormányzatát, az ügyek vitelére megyebiztost neveztek ki.

A Kőszeg és Vidéke újságírója is a hallgatást választotta, de nagy örömmel üdvözölte a következő évben a főgimnázium mögött felállított keresztet, az alatta kövekből kirakott Nagy-Magyarország térképpel és a Feltámadunk jelszóval. „Megvan kicsiben a Trianoni Kereszt.”[7]

A pénzügyi nehézségek miatt társadalmi összefogással próbálták összegyűjteni a fedezetet. 1933-ban a frontharcosok és a bencés öregdiákok vetették fel, hogy jótékonysági műkedvelő előadások jövedelmét ajánlják fel e célra.[8] Az első konkrét lépésre azonban csak a következő évben került sor, amikor a Revíziós Liga Kőszegi Osztálya rendezett Magyar dalestet, ahol csak magyar szerzők műveit adták elő helyi művészek és zenekedvelők.[9] A májusi akciót még egy novemberi hangverseny követte,[10] ám ezzel valahogy elszállt a lelkesedés, több ilyet nem szerveztek, arról, hogy mennyit tudtak félre tenni a célra arról nincs információnk.

Ezeket az akciókat  leginkább az váltotta ki, hogy bekövetkezett amire előre figyelmeztettek: az ötletadót megelőzték a megvalósításban. A Celldömölk melletti Ság-hegyen 1934-ben mintegy 10.000 fős közönség előtt felavatták a Trianoni keresztet.  A helyi lap dohogással és némi irigységgel követte az építkezést és az átadást, amelyet az egész járás lakosságának adományaiból valósítottak meg.[11]

A celliek példája inspirálhatta a velemieket, akik 1934 végén írt folyamodványukban a környék községeinek összefogásával szerettek volna vasgerendákból szerelt keresztet állítani a 726 m magas Kendik-csúcsra, ahol az egészen messziről, a határ mindkét oldaláról látható lett volna.[12] A tervet a körjegyzőnek tulajdonították, ám a Kőszeg város vezetésének írt levelet a bíró és a két esküdt írta alá. A Nemzeti Egység Pártja Kőszegi Szervezete mellé állt, így dr. Nagy Miklós polgármester is támogatta, vagy legalább nem utasította el. Azonban halasztani kellett a döntést, mert azt a képviselőtestület hozhatta meg, amelyet az önkormányzat felfüggesztése miatt a kérvény beérkezésekor még nem lehetett összehívni.[13]

A mérnöki hivatal mindenesetre új tervet – ami alig különbözött a korábbitól – és költségvetést készített, amely 2642 P-t tett ki. Véleményeket kértek az ügyben, amelyek közül dr. Gyöngyös Endre aljegyzőét vették figyelembe. Egyetértett a Kendig-hegyi elhelyezéssel, kiemelve, hogy mennyire nagy területről, közte a hegység osztrák oldaláról is látható lenne. Felállításához ráadásul a Magyarországi Kárpát Egyesület Írottkő Osztálya is segítséget adhatna. Mellette megpendítette régi ötletét a Kálvária mögötti ún. Vörös kőfejtőnél, akár párhuzamosan elhelyezendő keresztről. Ennek előnyeit a másikkal szemben abban vélte, hogy sokkal közelebb lenne a városhoz, leginkább az elcsatolt területekről lehetne látni, ráadásul a Kálváriáról odavezetett elektromos vezetékkel éjszakai kivilágítását is biztosíthatták. Mindkét terv megvalósítását a Revíziós Ligára akarták bízni.[14]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 1935. évi terv és a költségvetés részlete[15]

A Kendig-hegyi tervet nem valósították meg, ám a Kálvári-hegyit fura körülmények között igen. Nem tudjuk, hogy kikkel és milyen háttértárgyalások zajlottak, milyen anyagi forrásokat tudtak mozgósítani, mennyit fordítottak rá a városi költségvetésből, kik vettek részt a megvalósításban. Még számtalan kérdést lehetne feltenni, amelyekre már nem kaphatunk választ. A polgármesteri hivatal iratai közül érdekes módon a létre nem jött Kendig-hegyivel kapcsolatosak maradtak fenn, a felépülttel kapcsolatosakat kiselejtezték. Az iktatókönyvek nem számoltak be ezzel kapcsolatos kiadásokról. Gondolhatnánk, hogy magánakcióról lehetett szó ám az egyetlen érdemi újságcikk egy helyszíni szemléről számolt be, amelyen dr. Nagy Miklós polgármester, Szabadváry Ferenc, dr. Gyöngyös Endre és Mészáros Antal erdőmester vettek részt. A tervekből annyit árultak el, hogy 8-10 m magas lesz, fehér olajfestékkel kenik le és ünnepi alkalmakkor kivilágítják.[16] Azt csak a végeredményből tudjuk, hogy a tölgyfaanyagot elvetették és vasbetonból készítették el a keresztet magát. Maga a megvalósult mű az eredeti elképzeléshez viszonyítva egyszerűbb lett, elmaradt a csonk és a ledöntött kettős kereszt. A hármas halmon egyszerű fehérre festett vasbeton kereszt állt, ahogy ma is látható.

A Trianoni kereszt a kőfejtő felől 1936-ban (Dukai Péter tulajdona)

Az elszántság olyannyira nagy volt, hogy már év elején kijelölték az avatás pünkösdi időpontját, amelyet márciustól országos lapokban is megjelentettek.[17] Az ünnep mellett jó alkalmat jelentett, hogy május 31-én és június 1-jén Kőszegen tartották az óvónők országos kongresszusát. A tervezett programot, amelynek kiemelt részeként szerepelt a kereszt és a Liszt Ferenc emléktábla avatása többször is közzétették.[18] Csupán az egy héttel korábban véglegesített menetrendből hagyták ki, méghozzá úgy, hogy a többi Kálváriára szánt eseményt nem törölték.[19] A kongresszusról beszámoló hírlapi cikk sem említette, hogy megtörtént volna az átadás,[20] ahogy a későbbi lapszámok sem hoztak egyetlen hírt sem, hogy ha halasztva is, de megtörtént a felavatás. Az interneten jelenleg elérhető országos és vidéki újságok sem számoltak be róla, a létezésével kapcsolatos időben legközelebbi említés a Makói Újságban jelent meg: június 28-án a Makói Belvárosi Református Énekkar tagjai tekintették meg és elénekelték alatta a Magyar hiszekegyet.[21]

A következő években is valahogy kiesett a trianoni megemlékezések helyszínei közül, leginkább kiváló kirándulóhelyként tekintettek rá a helybeliek és a városba érkező idegenek. 1938-ben a helybeli tanítóképző rendezett műsoros ünnepséget Kassa Magyarországhoz való visszatérése alkalmából.[22]

 
Kirándulók a Trianoni keresztnél az 1930-as években (Dukai Péter tulajdona)

 

Az biztos, hogy hivatalos és ünnepélyes felavatására egyáltalán nem került sor. Szinte hihetetlen, hogy abban a korban, amikor a legtöbb politikai akció a revizionizmus szellemében született vagy azt szolgálta, egy ilyen jelentőségű irredenta emlékművet minden körítés nélkül, a legteljesebb csendben adjanak át. Nehezen érthető mindez azért is, mert 1932-ben az első felvetés kapcsán több országos társadalmi szervezet és sok ezer ember jelenlétére számítottak.[23] Az könnyen elképzelhető, hogy nem sikerült felépíteni a tervezett határidőre, hiszen nem ez lett volna az első ilyen eset, de ha június végén már biztosan állt, miért nem kerestek közben, vagy akár később egy másik időpontot? A miértekre nem találjuk a válaszokat és lehet, hogy már örökre homály fogja borítani.

/Söptei Imre/