'Tízperces tárlat'

Hadikórházak Kőszegen és Vas megyében 1914-1919 között


„A levelek lehullottak” – Sebesültellátás Kőszegen és Vas megyében 1914-1919 között

Ezekben a hetekben nemcsak Európa, de az egész világ a száz éve kitört első világháborúra emlékezik. Elsősorban a világ nyugati fele, ahol annak ellenére, hogy a második világháború semmivel nem volt kegyetlenebb és pusztítóbb, mint a százada kitört világégés, mégis máig ez számít a „Nagy Háborúnak”.

Ennek oka az lehet, hogy míg a második világháború veszélye a harmincas évek közepétől a levegőben lógott, sőt, tulajdonképpen az első világháború folytatásának, lezárásának tekinthető, az 1918 és 1939 közti időszak egyféle hosszú fegyverszünet, a háború folytatására való készülődés évtizedei voltak. Az első világháború borzalmai ezzel szemben váratlan csapásként zúdultak azokra a generációkra, amelyek legfeljebb hallottak arról, hogy az európai nemzetek valamikor háborút viseltek egymás ellen.

1914-ben mindkét oldalon olyan országok álltak, amelyekben polgári parlamentek működtek, liberális vagy konzervatív kormányok voltak hatalmon. A szörnyűségeket az önzés, a profitéhség, a nyersanyagok megszerzésének vágya okozta. A sors kegyetlen igazságtétele, hogy nem csak a nyilvánvaló vesztesek rokkantak bele, de a nagy győztesek is, Nagy-Britannia és Franciaország birodalmi státusza ekkor kezdett szétmállani. Nem is beszélve a cári Oroszországról, amelynek egész társadalmi elitje elpusztult a forradalmak után.

Egy század alatt könyvtárnyi irodalma keletkezett az I. világháborúnak. Csak egy szeletét említve a témáknak, a politikai összefüggésektől a harctéri eseményeken át a hátország életéig terjednek a feldolgozások. Kiállítások sorozata mutatja be egy-egy szeletét annak a négy esztendőnek, melyet a 20. század őskatasztrófájának is neveznek. A Kőszegi Városi Múzeum a „Nagy háború” egyik olyan területét tárja a látogató elé, amely nem rendelkezik könyvtárnyi irodalommal, de 20 milliónyi „szerencsésebb” személyes tapasztalatokat szerzett a katonai sebesült ellátás terén. A tárlat a háborúnak ezt az „emberibb” oldalát mutatja be.

A kiállítás 2015. március 30-ig volt megtekinthető a Kőszegi Városi Múzeumban (Jurisics tér 6.)!

A kiállítás megvalósítását a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatta.