'Tízperces tárlat'

Kőszeg kiemelt értékei


 

Kőszeg kiemelt értékei címmel nyílt meg a Kőszegi Városi Múzeum új időszaki kiállítása október 20-án. A tárlaton városunk gazdag épített, kulturális és természeti örökségéből kaphatunk ízelítőt. A két időszaki kiállítótérben a Kőszegi Települési Értéktárba felvett szellemi, kulturális javakat mutatják be. Az első teremben a Vas Megyei Értéktár Bizottság által már megyei értékek közé sorolt örökséggel ismerkedhet meg a látogató, ide tartozik a kőszegi vár, az Arany Egyszarvú Patika jezsuita patikabútorzata, a Kőszegi-hegység flórája és faunája, a Szőlő Jövésnek Könyve, vagy Chernel István szellemi és tárgyi hagyatéka. A kiállítás második termében a helyi, városi jelentőségű örökség kapott helyet. Olyan kevésbé ismert tárgyak, épületek, képzőművészeti alkotások is szerepelnek a tárlaton, mint a Bezerédy Imre felesége által készíttetett 300 éves miseruha, vagy a Haranghy Jenő képzőművész által tervezett – az Evangélikus Szakközépiskolában látható – falfestmények.

A Kőszegi Települési Értéktár folyamatosan bővül, az értéktár testület örömmel várja a további javaslatokat, ötleteket, hisz egy-egy jelentős emlék értéktárba történő felvételét bárki kezdeményezheti. Segítség, letöltés itt!

A tárlat látogatható 2018. 01 14-ig, hétfő kivételével mindennap 10-17 óra között.

A kiállítás a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg!